Tanárok és mentorok

Lassan már több, mint 10 évnyi magánénekóra van a hátam mögött, vagy pontosabban fogalmazva: lassan több mint 10 éve volt, hogy az első magánénektanárhoz kerültem, és az alábbiakban szeretném mindazokat, akik valaha tanítottak, és azt is, hogy mi mindent tanultam tőlük.

Feichter Erzsébet

Életem első magánénektanárnője a Bartók Béla Zeneiskolában, Békéscsabán. Két gondtalan évig voltam a növendéke és rengeteg antik olasz áriát tanultam nála. Ez volt az a bizonyos időszak is, amikor amellett döntöttem, hogy énekes leszek, ahelyett, hogy olyan szakmát válasszak, ami jól fizető állást biztosítana számomra – szép munka, Johanna... én és az én zseniális ötleteim...

Oláh Zsolt

Három évig jártam hozzá magánénekórákra Budapesten, és ő volt az, aki megtanította nekem, hogy milyen fontos az, hogy a szöveg, amit énekelsz, érthető legyen, és ő volt az első, aki (minden rosszindulat és agresszió nélkül) rámüvöltött: Nyisd ki a szád!! És nem utolsó sorban, nálánál édesebb baritonja nincs senkinek, és a hangja olyan kellemes és simogató, amilyen csak egy cselló lehet.

Hajnal Ildikó

Főtárgytanárom (a Régi zenei tanszéken, Tilburgban) és magánénektanárom azon 6 év alatt, amit a Fontys Conservatoriumban eltöltöttem. Igen, egy magyar hölgy, aki már jóideje Hollandiában él, lakik és tevékenykedik, és nem kevésbé fantasztikus énektanár, énekesnő és zenész. Rengeteg dolgot tanított nekem, és mindig hálás leszek neki azért, amit értem tett az évek során, amíg a keze alatt tartott. Megtanította, hogy milyen fontos is az, hogy tudd, mi folyik a testedben éneklés közben (rengeteg anatómiai ismeretet köszönhetek neki, noha attól tartok olyan behatóan sosem fogom ismerni az emberi test anatómiáját, mint ő), és hogy tisztában legyek a testemmel, hogy jó kapcsolatom legyen vele. Ugyancsak ő buzdított arra, hogy megtaláljam a saját utamat, és nagy szerepet játszott abban, hogy azzá lettem, aki most vagyok (akár elismeri, akár nem, ez vitathatatlanul így van). Ugyancsak ő volt az, aki megismertetett a Szamosi Lajos-féle szabad éneklés útjának szemléletmódjával.

Peggy Hegeman

A mesterképzés két éve során vettem Peggytől énekórákat, és elsősorban a klasszikus műveket és könnyűzenét énekeltem nála (kicsi twang, kicsi belting – oh, hogy én ezeket mennyire élveztem! Egy kis Gershwin, egy kis Cole Porter...). Megtanított arra, hogy meghozzam a saját döntéseimet, és hogy azokhoz a döntésekhez ragaszkodjak, és két fantasztikus mondatot is adott útravalónak egész hátralevő pályámra:

1. Az éneklés a levegőt mozgatja, nem téglákat.
2. Ne végy annyi levegőt, ami egész hétre is elegendő lenne!

Valahányszor mosolyogva ezt mondta az óráim elején „Akkor zajongjunk egy kicsit!”, azonnal tudtam, hogy valami igazán muris fog jönni. Azt is megtanította nekem, milyen fontos az, hogy ne törjem meg azáltal a zene megállíthatatlan folyamát, hogy minden hangra ugyanolyan hangsúlyt fektetek (avagy, ahogy ő mondta: ne rázz kezet minden egyes hanggal). Arra bátorított, hogy maradjak nyitott minden bejövő információra az énekléssel kapcsolatban, és hogy a tudásvágyamnak semmi se szabjon határt, akármiről legyen szó: különböző énektechnikák, megközelítések, metódusok, módszerek, filozófiák, stb. – és végül, ha minden információt úgymond feldolgoztam, válasszam ki azokat, amik hasznosnak is bizonyulnak a gyakorlatban.

Cserjési Kinga

Az első, teljes mértékben Szamosi-féle megközelítés-szerinti énekóráimat tőle vettem, és ő volt az első énektanár eddigi életem során, aki egy pár kör énekgyakorlat után megkérdezte: na milyen? És nem szűnt meg a mai napig ezt és ehhez hasonló, önelemzésre irányuló kérdéseit feltenni, és mindez arra késztetett és késztet a mai napig is, hogy elemezzem, és figyeljem magam gyakorlás közben mindenféle bírálat nélkül (és ez tökéletsen kiegészíti mindazt, amit valaha az Alexander Technika foglalkozásokon tanultam és hallottam, plusz az Ildikótól tanultakat is sokkal könnyebb volt aztán már megértenem, hogy hogyan is értette azt, hogy figyeljek oda a saját testem jelzéseire, hogy mi is történik itt belül éneklés közben). Szépen lassan rákaptam arra, hogy dolgozzak önmagamon, hogyan használjam a kreativitásomat, intellektusomat és az intelligenciámat a fejlődés során. Ugyanakkor arra is ráébresztett, hogy az intelligenciám és az elemzésre való hajlamom és természetes készségem egyáltalán nem átok, ha a megfelelő helyen és időben használom: ugyanis, ha az intellektusod és az intelligenciád azt a munkát végzi, amit kell és nem többet, az rengeteget tud segíteni a fejlődésedben. Csak őrízd meg a nyugalmad, és hagyd, hogy a tested különböző részei, alkotóelemei (izmok, szervek, stb.) a megfelelő mennyiségű és fajtájú munkát végezzék el, és akkor a személyiséged (akármilyen típus is legyél) effektíven lesz a hasznodra, és nem munkamániás módjára agyonhajszolja magát.

Heent Prins

A legaranyosabb és legnyugodtabb idős hölgy, akivel valaha is találkoztam, Hágában él, és Kingát is tanította. Heent magától Szamosi Lajostól vett még régesrég órákat Bécsben, és egyelőre az ő keze alatt folytatom a szabad éneklés útjának megismerését. Már számtalanszor mutatta meg nekem, hogy az éneklés olyan egyszerű dolog, mint a légzés, hogy csak nyitottnak kell maradnod, figyelmesen kell fülelned, kinyitnod a szád, és lélegezned. Nem levegőt venni, mert ez azt feltételezi, hogy a belégzés az éneklés egy előkészítő fázisa, holott a légzés maga nem más, mint egy természetes vegetatív funkció (ez a gondolat kiegészíti a Peggytől tanult „Ne végy annyi levegőt, ami egész hétre is elegendő lenne!”-mondatot). A tudatos kontrolról való lemondás, és hagyni, hogy tudatalattid (vagy pontosabban a tested) tegye a dolgát, egy nagy kockázatnak tűnik, pedig „A tested jobban tudja” (Szamosi Edvin), szóval ha hagyjuk a testünket végezni a saját dolgát, akár hasznot is húzhatunk természetes, Istenadta bölcsességéből. Kimondhatatlanul félelmetes vállalkozás, de minden szempontból megéri megpróbálkozni vele.