In memoriam Joe Cocker (1944-2014)

Nyugodjék békében Joe Cocker. Kicsi gyerekként a dalait hallgattam. Mindenki más a korosztályomban Papp Ritát vagy Mikimanót hallgatott, de én az ő dalait hallgattam; a szüleimnek megvolt kazettán a Best of collection 1993-ból, és korábbról a Night calls (1990) c. albuma. Akkor még egy szót sem értettem az angol dalszövegből, fogalmam sem volt, hogy miről is szól az Unchain my heart vagy a You can leave your hat on, de telitorokból énekeltem vele valami halandzsát.

Még mindig inspirálólag hat rám a művészete, és számomra Joe Cocker a bizonyíték arra, hogy nem kell minden áron szépen énekelni ahhoz, hogy megbabonázd a közönséget. Ez a rekedt hangú, szenvedélyes énekes mindvégig a szövegnél maradt, amit énekelt, és a zenei szépséget öntudatlanul is feláldozta a szövegszerűség oltárán. Már csak azt bánom, hogy élőben már soha nem hallhatom, pedig rajta volt a listámon.

Az emberiség elvesztett egy melegszívű, különleges és kiváló előadóművészt. Most, hogy megtudtam, hogy a rákkal küzdött élete utolsó éveiben, értelmet nyert az egyik kedvenc Joe Cocker számom szövege, a Hymn for my Soul-é, éppen ezért hadd tisztelegjen előtted ez a dal: