Üdvözlet :))

Igen, igen... egy újabb zenész/énekes kezd el blogolni zenéről, érzelmekről és hasonlókról, és ebből a szempontból ez a blog sem különb, mint az összes többi, de... de ahogy minden egyéniség más és más, és minden hang egyedülálló a maga nemében, ez az „énekes-blog” is elkerülhetetlenül más mint a többi, amit valaha éneklésről írtak. Az is megfordult a fejemben, hogy a youtube-on indítok egy csatornát, és vlogot vezetek ahelyett, hogy szavakba önteném a gondolataimat, de nem akarok egy újabb Eric Arceneaux lenni (akinek munkásságát és művészetét igen nagyra becsülöm, és ha van időtök rá, nézzetek rá a csatornájára, mert hihetetlen a pasi!), aki énekgyakorlatokkal látja el az énekelni vágyókat, és ahhoz sincs kedvem, hogy trükköket és tippeket, tanácsokat adjak az énekléssel kapcsolatban. Nem, nem skálákról és gyakorlatokról akarok beszélni nektek, és anatómia órát sem akarok tartani vagy bebizonyítani és egyetértésemnek hangot adni azzal kapcsolatban, hogy a túlzott vibrato használata bizonyos repertoárok előadásánál kifejezetten ízléstelen és barbár dolog... Nem, nem ezt szeretném.

Ezek helyett szeretném elmondani, hogy hogyan is lettem én tulajdonképpen énekes, és azt is, hogy hogyan gondolkodom mint énekes az énekhang fejleszthetőségéről, énektechnikáról (nem hasznos skálákon és beéneklő gyakorlatokon keresztül, vagy akármi hasonló felhasználásával), ezen felül különböző metódusokról és megközelítésekről, amik valaha is segítettek nekem. Ezen felül az éneklés és az énekesek történetéről(!). Csupán egy maroknyi énektanárt ismerek, akik valaha is említették volna ezeket a dolgokat, így miért is ne írhatnék ezekről a dolgokról? A legtöbb énektanár ezeket nem tartja fontosnak, és valahol meg is értem őket, de nem vagyunk egyformák.

Nem születtem hagyományos, nagymultú zenészcsaládba, noha a zene mindig is fontos szerepet játszott a családom életében, és talán én vagyok azon kevesek egyike, akik szakmájuknak választották a zenét. Mindenki más a családban valami olyan foglalkozást választott végül, ami sokkal reálisabb lehetőségekkel kecsegtette őket a jövőben (a nagymamám a bankszektorban helyezkedett el, a szüleimnek, édesapám nyomdász végzettsége révén, mára saját nyomdaipari vállalkozása van, és így tovább), és eredetileg az én célom sem az volt, hogy zenész vagy énekes legyek. Valójában mindig valami más szerettem volna lenni: író, újságíró, tanár, ügyvéd, vagy akármi, ami a génállományomba ültetett vágyat az anyagi biztonságra megteremtette volna. És erre a gimnázium utolsó évében az addig vett zeneórák megtették a hatásukat, és úgy döntöttem énekes leszek. Ami azt illeti, az első terv az volt, hogy operaénekes leszek, de rá kellett jönnöm, hogy nincs tipikusan nagy hangom a drámai szerepekhez – persze ma, ahogy ezt a bevezető bejegyzést írom, tudom, hogy ez így ebben a formában nem volt igaz, mert az ezen szerepekhez szükséges drámai nagy hang igenis elérhető, de sok idő és kemény munka szükségeltetik az eléréséhez.

Tehát énekessé válnod igenis lehetséges, még akkor is, hogyha alapjában véve racionális és analitikus beállítottságú könyvmoly vagy, mint amilyen én is vagyok (ugyanis az énekesi szakma elsősorban irracionális és érzelmi beállítottságú személyiséget feltételez).

Szeretném megosztani a nagyvilággal, hogy miben hiszek énekesként. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy igazam van, vagy hogy ez az egyetlen igazán üdvözítő, követendő ösvény az énekessé válás útján, vagy hogy megtaláld az énekest önmagadban. Ez csak az én történetem: példaként szolgálhat, ami lehet követendő vagy helyenként elrettentő is. A választás a tiéd...